Bejelentés



Mindent a Focicsapatokrol
Minden amit a sztárfocisokrol tudni akarsz!!!



Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Hírek
DVSC-TEVA

A Debreceni Vasutas Sport Club (röviden: DVSC) 1902-ben alapították Egyetértés Futball Club néven, majd 1912 nyarán a csapat önállósodásával jött létre a Debreceni Vasutas Sport Club. A DVSC az 1930-as években csak a város második számú csapata volt. Az 1950-es évek egyik névváltoztatásának köszönhetően kapta a gárda a Loki becenevet. A 20. század második felében a DVSC többször feljutott az Nb1-be, ahol az 1993-as évet követően stabilizálódott a helye. A klub történetének legsikeresebb időszaka az 1999-et követő bő évtized, amikor a csapat öt bajnoki címet szerzett, négyszer volt kupa-, illetve ötször szuperkupa-győztes.

tovább >>


Real madrid

A Real Madrid Club de Fútbol, rövidítve Real Madrid CF, a sajtóban legtöbbször egyszerűen Real Madrid, egy spanyol labdarúgóklub. A klubot 1902-ben alapították. Jelenleg a La Ligában játszanak. Alapításuk óta az összes szezont az első osztályban töltötték el, egyszer sem estek ki. A Real Madrid a legeredményesebb spanyol csapat 31 bajnoki címével és 17 kupagyőzelmével, emellett 9 alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját (BEK-et is beleszámítva), ami szintén rekord.[6][7][8] A csapat kétszer az UEFA-kupát is elhódította, így az összes európai kupagyőzelmek tekintetében is az első helyen áll (9 BL, 2 UEFA-kupa).[9] Hazai mérkőzéseit a 80 354 néző befogadására alkalmas Santiago Bernabéu stadionban játssza. Eredeti mezszíne tiszta fehér, és 1947 óta otthoni mérkőzéseit mindig fehér szerelésben játssza. A Real Madrid több spanyol labdarúgócsapattal rivalizál évtizedek óta, ezek például a szintén madridi Atlético vagy az FC Barcelona. Az Atlético elleni mérkőzéseket El Derbi madrileñónak, a Barcelona elleni találkozókat pedig El Clásicónak nevezik Spanyolországban. Ezeket a szokottnál is nagyobb érdeklődés kíséri. Előbbi csapattal osztálykülönbségekre, míg utóbbival politikai ellentétre vezethető vissza a rivalizálás. A Harvard egyetem 2007-ben végzett kutatása szerint a Real a világ második legnagyobb és legdrágább, valamint a második legnagyobb bevétellel gazdálkodó klubja, költségvetése mintegy 350 millió euró, a klub összértéke pedig közel egymilliárd euró.[10][11] 2000. december 23-án a FIFA a 20. század legjobb csapata címet adományozta a királyi gárdának.[12] A Real Madrid alapító tagja volt a FIFA-nak és az azóta már megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában.[13] A Real a G-14 helyébe lépett Európai Klubszövetségben is alapító tag

FCBarcelona

Az FC Barcelona Spanyolország Katalónia tartományának világhírű labdarúgócsapata. A klub a spanyol labdarúgó-bajnokság kezdetétől megszakítás nélkül részt vesz az első osztály bajnoki küzdelmeiben. Az egyesületet 1899. november 29-én alapította a svájci Hans Gamper. Az FC Barcelona előbb a katalán regionális bajnokságban és a spanyol labdarúgókupában, később pedig az 1928-ban megalakított egységes spanyol labdarúgó-bajnokságban és a nemzetközi kupákban vált a spanyol, valamint a nemzetközi labdarúgás egyik legmeghatározóbb egyesületévé. A klub jelentősebb eredményeit tekintve a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályát 20, a spanyol labdarúgókupát 25, az UEFA-bajnokok ligáját és elődjét három, az UEFA-kupa elődjét három, a kupagyőztesek Európa-kupáját négy, az UEFA-szuperkupát pedig három alkalommal nyerte meg a csapat. Ezenkívül számos kisebb spanyol és katalán trófeát tudhat magáénak a klub. Az FC Barcelona egyben a katalán nemzeti öntudatot is jelképezi, mivel a múltban (különösen Francisco Franco uralmának idején) a katalán öntudat bármely egyéb megnyilvánulását büntették. Egyrészt erre vezethető vissza a klub nagymértékű rivalizálása a Real Madriddal szemben, amely annak idején a Franco-rendszer támogatását élvezte. A csapat eddig olyan világhírű külföldi játékosokat tudhatott a soraiban, mint többek között Kubala László, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Johan Cruyff, Diego Maradona, Gary Lineker, Romário, Rivaldo, Luís Figo, Ronaldo, Ronaldinho, Lionel Messi, Thierry Henry vagy Zlatan Ibrahimović. A klub hazai játékosai közül pedig számos labdarúgó volt meghatározó tagja a spanyol labdarúgó-válogatottnak.

tovább >>



Szavazás


Linkek



Sziasztok!!!
HA van valami szoljatok am mostantol focisokrol lesz info.Csak azé mondom h tudjátok!

Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!